top of page

Orosz származású magyar operaénekes, 
A Magyar Köztársaság Érdemes és Kiváló Művésze​
A Magyar Érdemrend Tisztikereszt kitüntetettje

6.JPG

„Az operaelőadásokon játszott valamennyi szerepem az életem összegzése, annak nehézségeivel, élményeivel, örömeivel és bánatával.
Az általam alakított hősök jellemeinek megformálásához minden élettapasztalatomat felhasználom.
Ezért a színpadon olyan élő ember jelenik meg, aki a régmúlt időkben végrehajtott tetteivel, viselkedésével semmiben sem különbözik a mai korban élő ember cselekedeteitõl, és talán ettől érzik a modern kor operahallgatói oly közelinek.”

Tanulmányait a Novoszibirszki Zeneakadémián végezte énekes, pedagógus és kóruskarmester szakon. 
Azután a Novoszibirszki Opera szólistája lett, majd hazája több városa következett: Szaratov, Ufa, Dusambe.1991-ben Szaratovban a rangos Szobinov verseny első díját nyerte. 
Oroszországban az operairodalom összes jelentős bariton szerepét elénekelte; I. Zak, A. Katz, valamint K. Kondrasin karmesterekkel dolgozott.
Több éves vendégszereplést követően 1992-ben a Magyar Állami Operaház tagja lett. Külföldi vendégszereplései alkalmával nagy sikerrel fellépett Franciaországban, Egyiptomban, Horvátországban, Izraelben, Thaiföldön, Ausztriában, Szlovákiában, Szlovéniában, Belgiumban, Csehországban, Görögországban, Spanyolországban, Lengyelországban, Olaszországban, Angliában, Cipruson, Szerbiában, Németországban, Svájcban, Finnországban, Kínában és Japánban, ahol több alkalommal visszatérõ vendég. 

Kapott díjak:

2017. Magyar Érdemrend Tisztikereszt - Polgári Tagozat
 

2017. A Magyar Állami Operaház Kamaraénekese

2012. Székely Mihály - emlékplakett (Magyar Állami

         Operaház)  

2010. A Magyar Köztársaság Kiváló Művésze

2006. Örökös Tagság a Halhatatlanok Társulatában           (Televíziós díj a közönség szavazatai alapján)

2006. Melis György Díj (Magyar Állami Operaház)

2004. A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze

bottom of page